Tudatosság

Egyes népeknél az emberek az égtájak szerint határozzák meg saját helyzetüket. Minden pillanatban tisztában vannak azzal, hogy milyen irányba néznek. A tájékozódó képességük rendkívül kifinomult. Más népek nem használnak számokat, így esélyük nincsen nagy mennyiségek nyilvántartására. Érdekes módon nincsenek felhalmozási problémáik (pénz, vagyon, fölös súly, fölösleges tevékenységek).

Az idegsejt egyetlen funkcióra képes, azt viszont élethosszig. Az idegsejtek születéstől halálig képesek élni. Felvesz ingerületet, és továbbítja azt. Az idegsejt genetikai állománya megegyezik minden másikéval, a gének gátlása miatt csak egy funkció maradt meg. Talán ez a megbízhatóság egyik forrása? Ezt tenni tudja egy életen át. A májsejtjeink sokoldalúbbak, de rövid életűek. Több funkciót ellátnak, relatíve korán elhalnak, és a szövetük nagyon gyorsan képes regenerálódni. Ugyanaz a génállomány van a májsejtekben, mint az idegsejtekben, mégis egészen más funkciókra képesek. A megújulásuk forrása az elhasznált sejtek elhalását követő friss utánpótlás. Újult erő a funkcióban. Talán a kimerülés ellenszere az újjászületés lehetne? Ez már bonyolultabb kérdés, mint a gátlásból fakadó előny, főleg, ha mindegyikkel közelebb szeretnénk jutni önmagunk megértéséhez.

Mi mindannyian egyedi univerzumok vagyunk, ami mégis közös az az, hogy egy "kaptafára készültünk". Közös a DNS-ünk is, de nemcsak nekünk embereknek, hanem 90% feletti arányban minden emlősnek. 

Mi lehet még közös bennünk?  

Az egyszerű dolgok. Amik mindenkinek szinte mindig kéznél vannak. Amiket ezért megszoktunk, és éppen emiatt elfeledtünk. Bonyolultabb, látványosabb dolgokat keresünk, teremtünk, és ez öncélú ámokfutáshoz vezet. Ilyenben vergődik a mai emberiség.

A kisgyermekek szerte a világban szinte elsőként égtájkeresztet rajzolnak. Ez végigvezet minket számos kultúrát látva az égtájkereszt szimbólumokon, amivel a belső rendünket is megidézzük. A régiek népszokások sokaságával jelezték a  kereszt fontosságát.

A kisgyermekek második legfontosabb rajza a kör, ami sokszor firkálva boglyaszerű fészek is egyben. A kör a teljesség szimbóluma, egyes népeknél a nap jelölője. Ne feledkezzünk el a pontról sem. A pont a világmindenség közepe, a  szem = a mindent látó szem. A szem-pont, amiből végtelenül sok van. Gyakran egymásnak ellentmondó szempontok viaskodnak. A szempontok minden dolog jelentését relativizálják, és bizony mi mindanniyan egy-egy nagyon meghatározott szempontot képviselünk, ami nem ugyanazt jelenti.

Mindez egyúttal egy közösen ismert ősi belső tudás is, ami viszont a világ minden zugában ugyanazt jelenti. Egy közös belső nyelv, amihez nem kellene szótár, ha nem felejtettük volna el az ősi jelentéseket. Ezek a jelentések a vérünkben vannak. A mozdulatainkban is megnyilvánulnak, az érzéseinket is befolyásolják. A kisgyermekek ha rendeződni akarnak, akkor játszanak. Visszahelyezik magukat Isten tenyerére, feloldódnak a játékban .Gyakran körjátékot játszanak, és szinte sosem marad el a nevetés.

Az emberiség tulajdonképpen visszatért a kiindulópontjához, melyben látja, hogy mindaz, amibe kezd, rendszerint szükségtelenül bonyolítja a helyzetét és eltompítja érzékelését. Aki ma végigteremti az életét egy sor látványos, olykor hasznos dologgal, aki a munkájában és az életterében olyasmikkel veszi körbe magát, amikkel elégedett, az pontosan tudja, hogy milyen jó érzés alkotni. 

Tudnia lehet azonban még valamit. Azt, hogy az alkotás múlandó. Az elmúlás pedig emészthető, ami sokszor gyötrelmes, de lehetséges. A világ másképp is elképzelhető, hiszen ha egy elmúlt dolgot rekonstruálunk, akkor az nem lesz ugyanolyan. Kis szerencsével akár jobb is lehet, mint az első volt, de sokszor még olyan sem lesz. Az is látszik, hogy számtalan formát, variációt lehet alkotni, és roppant nehéz eldönteni, hogy melyik a jobb. Valamelyik szempontot előrébb kell vennünk!

És itt fordulhatunk vissza az alapokhoz! Az arányérzékhez, az égtájkereszthez, a körhöz, a ponthoz. 

A legértékesebb élet nem látványos, nem harsány, sokszor nem is vonzó. Sokszor nem is találjuk a hozzá vezető utat, a bejáratot, és vannak, akik fel sem ismerik valódi értékeiket, mert a mesterséges, de látványos helyettesítők után kutatnak.

Aki hajlandó félbehagyni a tennivalóját és elgondolkozni, hogy ki ő valójában,mi ez, amit világnak nevez maga körül és saját magában, mi végre él, és elégedett lehet az életével? Ha elégedett, akkor már boldog is, vagy éppen boldog, de nem elégedett? Vagy egyik sem?

A hétköznapi életben az emberek nem állnak meg, hogy ilyen "badarságokon" gondolkozzanak. Erre senki "nem ér rá". Ilyen kérdések rendre akkor merülnek fel, ha "baj van". Betegség, haláleset, munkahely megszűnése, nagy veszteség a rendszerinti okok, amik megállítják az embert. De tényleg baj van ilyenkor, vagy tekintsük szerencsének, hogy az élet megállított?

Mindezen elmélkedések után szeretnék köszönetet mondani a kitartó figyelemért! A fentiek szellemében nagyon egyszerű, de egyszerre végtelenül összetett dologra buzdítom, aki eddig eljutott.

Az élettér vizsgálatát ajánlom! Személyes szempontok szerint, az aktuális vágyaknak és feladatoknak megfelelő rendszert állítok össze, többféle ajánlást teszek berendezésre, használati és dísztárgyakra vonatkozóan. A dísztárgy elsősorban lélekemelő erővel bíró tárgyat jelent. 

Mindehhez első lépésben alkatmeghatározást végzek.

Ezután egy személyes ásványt ajánlok, és az "erőtárgy-szerű" használatát megtanítom.

Az élettér kialakítás feladatai ezután következhetnek, ha van rá igény. Ebben a feng-shui szempontjaitól az archaikus építészet elemein keresztül bizonyos egészségvédő hatású szokások, eszközök átadásáig sok részlet beleférhet, aminek szükségét érzi.

Így kapcsolódik a bloghoz Luca=fény ősi legendája. A fényről mindenkinek saját belső képe van, amit kivetítünk. Ezt sokan, sokféleképpen megtették, számos szokás tükrözi a fénnyel való szoros kötelék jelentőségét. A szokások dramatikus játékok sokaságát ihlették, amikből mi is okulhatunk. A szokások egymásra rétegződtek, ahogy a kultúrák követték egymást. Én egy ősi szokást idézek fel, még a pogány világból, ami nem hitetlenséget jelent, hanem inkább belső egységet a test-lélek-szellem között.

Luca szertartását a mai szükség szerint dolgoztam ki. Szép élmény, ahogy a készülődésben "átviláglik" a belső fény!

Csak hallgatom mindazt a csodát, ami mellett a hétköznapokban elsiklunk.

Vajon tényleg felfigyelhetnénk egy sor összefüggésre, ha nyitottabbak lennénk? A válasz: igen. Viszont ehhez a figyelemhez sok energiára van szükségünk. A világképünk nagyon sérülékeny, és bármi, ami ellentmond a meglévő ismereteinknek, könnyen frusztrálni kezd. Nem azért nem foglalkozunk velük, mert nem érdekesek, nem figyelemreméltóak, hanem azért, mert olyan szellemi és lelki plusz energiát igényelnek befogadni és feldolgozni az új ismereteket, amihez ritkán van elég erőnk.

Ez régen sem lehetett másként. A régiek azonban a kerek esztendőben újra és újra visszatértek az adott jelenség megemésztéséhez. Az idő számukra nem lineárisan telt, hanem önmagába visszatérő ciklusokban újra és újra aktualizálta a kérdéseket, feladatokat, kihívásokat. Nagyon figyelemreméltó és tanulságos Molnár V. József több évtizedes gyűjtése révén összegzett munkája a Világ virág.

Sok időt és figyelmet kíván mindezt végignézni, de még többet, ha belegondolunk és a saját életünkben helyet keresünk az elhangzottaknak.

Érdemes követnünk őseink szokását, a kerek esztendő rítusait. Nem csak az viszi sokra az életben, aki felmutat valami látványos alkotást, felhalmoz javakat, sőt mindazzal kevesebb figyelme, ideje és ereje jut a belső világa kibontakoztatására. Az ember születésekor olyan tudást hordoz, aminek a töredékét tudja csak felhasználni az élete során. Ennek a velünk született tudásnak a kibontása tehetné talán a legszebbé, a leginkább tartalmassá az életünket, és ez az, amit a legkevésbé sem lehet elvenni tőlünk. Ez nemcsak égi javakat jelent, hanem olyan szabadságélményt is hordoz, amihez kevés fogható van a hétköznapjainkban.

Amíg a megélhetésünket próbáljuk biztosítani, addig kénytelenek vagyunk elvárások szerint cselekedni. Ez beszűkíti a gondolataink, érzelmeink szabadságát is. Ha az alapvető igényeink biztosításán túl nem az anyagi javakat halmoznánk, hanem a láthatatlan belső fejlődésünkre fókuszálnánk, akkor olyan tudásra tehetnénk szert, amivel válságos helyzetekben is könnyebben boldogulhatnánk.