Karácsony ünnepköre
Molnár V. József - Kalendárium
December 25. Karácsony
(A téli napforduló ősi ünnepe; a kereszténységben Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: 3 öröm és a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld, az életet adó fény megszületésének ünnepe. A világosság győzelme a sötétség fölött.)
Vigíliáján lámpagyújtáskor kezdődött a kántálás, korintyálás, gegőzés, kolindálás - velük egy időben jártak az ostyahordozó gyerekek. Az ostyát rendszerint a kántor készítette. Jézus képe, vagy jelképe volt rajta, a szoba közepén a mestergerendára függesztették föl. A moldvai székely karácsonyi kántáló ének az esztendő két kezdő pontjára utal: az egyik karácsony, amikor a teremtő, törvényadó Fény születik, a másik pedig húsvét, amikor az ő áldozata révén, s ereje által a határ, s az ember lelke is újjászületik.
"Paradicsom közepibe',
Aranyszőnyeg leterítve;
Azon vagyon rengő bölcső,
Abban fekszik az Úr Jézus:
Bal kezibe' aranyalma,
Jobb kezibe' aranyvessző.
Megzuhintja a vesszejét:
Zeng a mező, zúg az erdő.
Sosem láttam szebb termőfát,
Mint Úr Jézus keresztfáját,
Mert az vérrel virágozik,
S Szentlélekkel gyümölcsözik."
A karácsonyfa a XIX. században polgárházakba érkezett jövevény; e században fokozatosan terjed el állítása falvainkban; rendszerint almával és aranyozott dióval ékesítik, és a mestergerendáról függ alá. Horgoson régen koronafát állítottak, amely glédics (gledicia) ágából készült. Töviseit színes papírral csavarták be, kettőt-hármat összekötöttek vagy átfogtak egy negyedikkel. Virágcserépbe ültették, tüskéire almát és aranyozott diót tűztek. Országszerte az ünnepi asztal éke a Lucanapkor sarjasztott búza volt, közepén a szentelt gyertyával. A karácsonyi asztal, csakúgy mint a székely kántáló ének a kettős évkezdetre utalt. Rendszerint három terítővel takarták le az asztalt, mindhármat advent csöndjében szőtték és hímezték, a születés-varázslás mágikus időszakában; középre a lucabúza került, mellé az elmúlt esztendő terményeiből tettek, az asztal alá búzaszalma került (Napot, Jézust idéző sárarany, Jézusnak Jézussal ágyaztak), s az ekevas. A szalma a születést jelölte, a lucabúza a húsvéti mezőt, a gyertya Jézus áldozatát, a minden-jóságot.
Karácsony ünnepét betlehemezés, szentcsalád-járás, "bő-kovács" játék vezette be az advent fontos tartozékaként. Hegyhátvidéken napfordulati pásztortáncot jártak a betlehem körül. A Szeged alsóvárosi templomba a századfordulón még az éjféli misére dudaszóval pásztorok vonultak be, ketten közülük gedát és bárányt hoztak, s adtak át a miséző papnak, s a jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki járt, s dudaszó kísért. A betlehemezők (az angyalok és Mária is) legények voltak általában, de Mezőkövesden lányok adták elő a játékot. Éjféli misénél beharangozás előtt a régi ember nem lépett be a templomba, a falu elhalt papja misézett ott a lelkeknek (az ország számos vidékén a karácsonyi asztalon az elhunyt hozzátartozók is terítéket kaptak). Kint nézte a pásztorok zajkeltését, az ostorpattogás, kolompolás látványával és hangjával az ő lelkét is tisztította. Beharangozás után a templomban a legények diót szórtak az oltárhoz tartó pap elé. A templomban a lucaszékről ilyenkor láthatták meg a pap szoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Az éjféli mise Úrfelmutatása alatt az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be, s a barmok megszólaltak, a család jövő évi sorsáról beszéltek; ha e mágikus percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott. A kutak, források és a patakok vize egyetlen pillanatra borrá vagy aranyosvízzé változott, s aki ezt a pillanatot eltalálta, egészséget, szépséget ihatott belőle. Ebben merítették meg azokat az almákat is, amelyek közül egy-egy a karácsonyi asztalra, mosdóvízbe (erről mosakodtak vízkeresztig) és az állatok itatóvizébe került. Ekkor mutatta meg eredményét advent, Márton, Katalin, András, Borbála, Miklós, Luca napja andrásoló vagy más jósló cselekménye. Az éjféli "misevégző" harangozással fejeződött be a napfordulás, a születés szent időszaka. Miséről hazamenet terítették meg a karácsonyi asztalt. Abroszának, amely Mária szűzi méhét idézte meg, a termékeny, istenszülő anyaméhet gyógyító és termésvarázsló ereje volt (egyebek között ebből vetettek tavaszon és őszön), s erőt kaptak azok a növények (magok) és gazdasági eszközök, amelyeket az abroszra, illetve az asztal alá tettek. A karácsonyi asztal, a házi oltár a hálaadás és a könyörgés eszköze volt. A gazda ekkor, az asztal mellett szegte annyi részre az aranyosvízbe merített almát, ahányan az asztal körül álltak, a Mindenséggel való együvé tartozás, a család összetartozásának jeleként. Az asztalra kerülő ételek egészség és szerencsejósló húsfélék, édesség és gyümölcsök voltak. Mielőtt evéshez láttak, a gazda a szoba négy sarkát búzaszemekkel szórta meg; de nem hiányozhatott az étkezésből a fokhagyma, a méz és a dió sem. Vacsora után gondosan összeszedték a morzsát: gonoszűző, betegséggyógyító és termésvarázsló szerepe jött. A tüzet reggelig táplálták, némely vidéken öreg fa tuskóját tették rá, a házi tűz, az ős ilyenkor panaszolta el, ha évközben szemetet tettek bele, vagy nem kapta meg az ételek "javát". (Régebben étkezés előtt ételből, italból adtak a tűznek, a régi-régi áldozat emléke maradt fenn e szokásban.) Kora reggel regősök járták végig az utcákat, s köszöntő gyermekek; aztán szomszédok, rokonok, komák. Székelyföldön "megénekelik" egymást a nagycsalád különvált tagjai; énekes köszöntővel keresik föl az "öreg" házát s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szeretteivel. A regősök csapata általában vízkeresztig járta a falut. Pogány-keresztény alakoskodók voltak ők. Állatbőrbe öltöztek, láncosbottal, köcsögdudával, dobbal zajongtak, zenéltek, "moccantottak". Különösen a lányos házakat keresték föl, egyebek között farsangi esküvőre regélték egybe a fiatalokat.
Az aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony, ritkábban Szilveszter, újév, vízkereszt estéjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz. Szimbolikáját a középkori liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az élővizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Legarchaikusabb formáit reformátusságunk őrizte meg.A Szernye mocsár vidékének kálvinista népe nagyon megbecsülte a kutakat, hiszen a faluban kevésnek volt jó vize. Így Fornoson egyetlen kút volt a falun kívül. Odamentek a fonóban gyülekező lányok és legények éjféltájban, várva Jézus születését. A magukkal vitt, földíszített fenyőfát, koszorúkat a kútágashoz szögezték. Ezután gúzsvesszőt tekertek össze és az ágast odakötötték vele a kávához. Aki ezt éjfél után elsőnek föloldotta, az merítette az aranyvizet, amelyben Jézus fürdött meg. Ez a lány ment legelőször férjhez. Aki már elvitte, az keresett egy tövises gallyat és elreteszelte vele a kutat. Jelezte, hogy valaki már járt ott.
Máshol a fiatalok szintén a fonóban gyülekeztek, és a lányok puszpángból, borostyánból, virágból koszorút fontak, Ezt vitték ki a kútra, majd felkötötték az ágasra.
Tornyospálcán karácsony éjfelén viszik az eladó lányok a jó kútról az aranyvizet. Reggel abban mosdanak, hogy szépek legyenek. Isznak is belőle, hogy betegség ne érje őket.
Kissárréten azt tartják, hogy éjjel tizenegy órától éjfél után egy óráig aranyos víz folyik a Kőrösön. Ha az ember ebből itatja meg a jószágait, nem áll beléjük a nyavalya.*
Az őrségi Kercavidék protestánsai, hogy egészségesek legyenek, karácsony és újév reggelén olyan vizet isznak, amelyet éjfélkor merítettek a kútból. Kercaszomor fiatalsága a kutakra fenyőágat, szalagokat köt.*
Számos más református vidékünkön a hagyomány Szilveszter estéjére, éjszakájára került át.
Póka (Poca) marostordai falu fiatalsága Szilveszterkor muzsika és nótaszóval megkerüli a falu határát. Ilyenkor merítenek az útbaeső kutakból aranyosvizet. A határjárás hajnalban fejeződik be. Utána táncba mennek.
A kalotaszegi Nyárszó legényei Szilveszter estéjén valamelyik lányosháznál szórakoznak, majd éjfél előtt korsókkal kimennek a csurgóra, vagyis a forrásra. Amikor megszólal az újévet köszöntő éjféli harangszó, akkor a csurgó fölé tüzet raknak: fénye aranyosan tündöklik a vízen. A megmerített korsókkal végigdalolják a falut. A lányosházak ajtajánál újévi éneket énekelnek, majd köszöntőt mondanak. A gazda kaláccsal, pálinkával hálálja meg a legények figyelmét. Régebben az aranyosvizet hozó legényeknek a lányok négy-öt piros vagy kék gyöngyszemet fűztek a csuklójukra, ami talán a házasélet gyümölcsére, a gyermekáldásra emlékeztetett. Tudnivaló, hogy a lánygyermeknek piros, a fiúnak pedig kék a bölcsőszalagja.*
Petri eladólányai újév hajnalán mennek aranyosvízért. A legelső megy leghamarább férjhez. Aki már merített, a kutat polyvával szórja be, hogy a később jövő lány lássa, hogy már megelőzték.
Maroscsesztve (Cisteul de Mures) faluban a gazda merít Szilveszter éjszakáján, pontosan éjfélkor. Az aranyvíz egészségben tartja azt, aki ilyenkor iszik belőle.
Ormánság szintén Szilveszter estéjére került hagyománya szerint vízzel telt vödröt készítettek be a szobába. Újabb reggelén a ház földjére teknőt tettek. A vödörből szótalankezdetlen, tehát másra még nem használt vizet öntöttek némán bele. Tettek bele piros almát, ezüst pénzt. Ebben mosdott meg az egész háznép, hogy szép piros, serény legyen az új esztendőben.*
Ami a katolikusokat illeti, Déllő (Dileul) székely falucskában* az aranyvizet éjfélkor hozzák be a kútról. Mint mondják, azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját. Éjféli miséről hazajövet, a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették. Tiszta fehéret terít föl helyette. Most már disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik.
Istensegíts egykori bukovinai székely faluban karácsony ünnepére virradva, a gazda a kútról behozta az aranyosvizet. Itteni hagyomány szerint Mária megfürösztvén az újszülött Jézuskát, éjfél után a kutakban aranyos lesz a víz. Annak jut, aki legelőször merít. Éhomra kell inni, megmosakodni belőle, mert így lesz egészséges, áldásos.
Hajdúdorog görögkatolikusai az éjfélkor merített aranyosvíznek gyógyító erőt tulajdonítanak.*
Apáfalván karácsony böjtjén a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, éspedig kor szerint egymás után, hogy - mint mondogatják - egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz.
Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, akkor a család legidősebb férfitagja, vagy a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot is. Ez a szerencsevíz. Így köszönti be: dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megérhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget!
A beköszöntés után a vízből isznak, reggel pedig megmosakodnak. Ilyenkor az almával végighúzogatják az arcot, Az almát mindig az veszi először a kezébe, aki a szerencsevizet behozta. Utána, életkor szerint a család minden tagja.
Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik. Ősszel a vetőbúza közé teszik, utána pedig ők is a perselybe dobják.*
A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg.
Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek.*
Szanyi szokás szerint karácsony böjtjén az apró gyermekeket megfürösztik a kis Jézus viziben. A felnőttek sem mulasztanák el a lábmosást, amelyet valamikor a család legfiatalabb asszonytagja végzett. Lábat mosnak, megmosakodnak Őrség reformátusai, Csököly katolikusai is.
Búcsúszentlászlón éjféli mise előtt a kútról mosdóvizet készítenek be, almát is tesznek bele. Karácsony reggelén ebben mosdik meg a család. A jószág vödrébe most almát is aprítanak. Erről itatják az ünnepen.
Zalaszentbalázsi hiedelem szerint újév napján megvirágzik a víz, Aki először megy a kúthoz, elhozza a virágját. A család megmosdik benne.
Gaál Zsuzsanna: az őrségi - nagyrákosi gazdálkodó parasztasszony/polgármester/az Őrség mesemondója visszaemlékezését gyermekkora ünnepi készülődésére/ünnepére. Elhangzott a lendvai / Muravidéki Magyar Rádióban 2018. december 24-én.
Fény-Krisztus születése után kemény, köves fagy, az igazi tél fogja a határt, az ember lelkét, testet, s tesped a jószág az istállóban is. Ha nem moccan bennünk, általunk az élet, akkor az ilyenkor szükséges megpróbáló keménység határt nem ismer dolga végeztében, és megtartás helyett gyilkol, s elpusztítja mindazt, aki, ami újulásra vár; miképpen közel kétezer esztendeje a gyermekisten, Jézus, az életet hozó égi király születése után a földi uralkodó az evilági trónus féltése miatt halomra ölte a kisdedeket. A régiek éjféli miséről hazaérve rögtön tették a dolgukat: legmélyebb álmukból zavarták föl az aprójószágot, velük "riadóztattak"; s az István-napi köszöntők, a napján kezdődő regölés, az aprószenteki korbácsolás, a zajos nyájfordítás újév hajnalán, a háromkirály-járás kiugratható szitacsillaga mind-mind a megmozdulást ösztönözte. A régiek vízkereszttől farsangoltak már, vízöntő hava vette ezzel "idő előtt" kezdetét; de a bak nem adja könnyen meg magát; január közepén még keményen visszaköt, s hurka kíméletlen. Az alexandriai remete Szent Pál január 15-i ünnepe jelöli ezt; hiszen ő, Pál a legenda szerint hatvan esztendeig a sivatagban, egy kőlyukban él, szinte mozdulatlanul, s akkor is, amikor az angyalok már az ég felé viszik hófehér lelkét, halott teste kövülten térdepel. Remete Szent Antal, aki szintén alexandriai, s névünnepe január 17-én van, már hiába akar egyedül és egy helyben maradni, miképpen Pál, neki mindig beljebb kell mennie a sivatagba, s onnan ki, egészen Etiópiáig, mert az Úr mindenüvé utána küldi híveit. A régiek állatszentelést tartottak ünnepén, s a szentelést végző pap szánját nyargaló lovak vitték az egyik szabadtéri oltártól a másikig: ösztönözve ezzel is az időszerű isteni parancsot, a mindenek megmozdulását. Január 18-án Piroska imájára ledőlnek a pogány kőbálványok, s a kőtemplom is rommá lesz; és Sebestyén január 20-án fölébreszti a fákat. Hiába gyilkol még mindig a tél Ágnessel, akit 13 évesen küldtek vértanúhalálra, január 21-én; mert rá egy napra Vince már nevével is a győzelmet idézi, és napján a Jézus növénye szőlő is "mocorogni" kezd, s erdőben a madarak nászukat tartják. Január 25-én pedig jóra forduló Pállal végérvényesen átfordul az idő, s az ezen a napon szitát fordító ember lelke is. A születés, amelyben csillagocska, napocska (fény) jött mindahányszor a világra a Nap esztendőkörös újjászületésével a "Bak nullával" volt analóg (dátum szerint bármely napon is történt a világraszépülés!). A hajdan volt ember hitében fénytől fényig tartott az emberélet, amikor távozott a lélek: csillag született az égi mezőn. A csecsemőkor szoros pólyakötése, amely 6-9 hétig gúzsozta a kisgyermeket - a Bak territóriumának tulajdonságát valósította.
Molnár V. József: Karácsony böjtje
Az aranyvíz, aranyosvíz, életvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz hagyományainkban nem más, mint karácsony, ritkábban Szilveszter, újév, vízkereszt estéjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz. Szimbolikáját a középkori liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az élővizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Legarchaikusabb formáit reformátusságunk őrizte meg.A Szernye mocsár vidékének kálvinista népe nagyon megbecsülte a kutakat, hiszen a faluban kevésnek volt jó vize. Így Fornoson egyetlen kút volt a falun kívül. Odamentek a fonóban gyülekező lányok és legények éjféltájban, várva Jézus születését. A magukkal vitt, földíszített fenyőfát, koszorúkat a kútágashoz szögezték. Ezután gúzsvesszőt tekertek össze és az ágast odakötötték vele a kávához. Aki ezt éjfél után elsőnek föloldotta, az merítette az aranyvizet, amelyben Jézus fürdött meg. Ez a lány ment legelőször férjhez. Aki már elvitte, az keresett egy tövises gallyat és elreteszelte vele a kutat. Jelezte, hogy valaki már járt ott.
Máshol a fiatalok szintén a fonóban gyülekeztek, és a lányok puszpángból, borostyánból, virágból koszorút fontak, Ezt vitték ki a kútra, majd felkötötték az ágasra.
Tornyospálcán karácsony éjfelén viszik az eladó lányok a jó kútról az aranyvizet. Reggel abban mosdanak, hogy szépek legyenek. Isznak is belőle, hogy betegség ne érje őket.
Kissárréten azt tartják, hogy éjjel tizenegy órától éjfél után egy óráig aranyos víz folyik a Kőrösön. Ha az ember ebből itatja meg a jószágait, nem áll beléjük a nyavalya.*
Az őrségi Kercavidék protestánsai, hogy egészségesek legyenek, karácsony és újév reggelén olyan vizet isznak, amelyet éjfélkor merítettek a kútból. Kercaszomor fiatalsága a kutakra fenyőágat, szalagokat köt.*
Számos más református vidékünkön a hagyomány Szilveszter estéjére, éjszakájára került át.
Póka (Poca) marostordai falu fiatalsága Szilveszterkor muzsika és nótaszóval megkerüli a falu határát. Ilyenkor merítenek az útbaeső kutakból aranyosvizet. A határjárás hajnalban fejeződik be. Utána táncba mennek.
A kalotaszegi Nyárszó legényei Szilveszter estéjén valamelyik lányosháznál szórakoznak, majd éjfél előtt korsókkal kimennek a csurgóra, vagyis a forrásra. Amikor megszólal az újévet köszöntő éjféli harangszó, akkor a csurgó fölé tüzet raknak: fénye aranyosan tündöklik a vízen. A megmerített korsókkal végigdalolják a falut. A lányosházak ajtajánál újévi éneket énekelnek, majd köszöntőt mondanak. A gazda kaláccsal, pálinkával hálálja meg a legények figyelmét. Régebben az aranyosvizet hozó legényeknek a lányok négy-öt piros vagy kék gyöngyszemet fűztek a csuklójukra, ami talán a házasélet gyümölcsére, a gyermekáldásra emlékeztetett. Tudnivaló, hogy a lánygyermeknek piros, a fiúnak pedig kék a bölcsőszalagja.*
Petri eladólányai újév hajnalán mennek aranyosvízért. A legelső megy leghamarább férjhez. Aki már merített, a kutat polyvával szórja be, hogy a később jövő lány lássa, hogy már megelőzték.
Maroscsesztve (Cisteul de Mures) faluban a gazda merít Szilveszter éjszakáján, pontosan éjfélkor. Az aranyvíz egészségben tartja azt, aki ilyenkor iszik belőle.
Ormánság szintén Szilveszter estéjére került hagyománya szerint vízzel telt vödröt készítettek be a szobába. Újabb reggelén a ház földjére teknőt tettek. A vödörből szótalankezdetlen, tehát másra még nem használt vizet öntöttek némán bele. Tettek bele piros almát, ezüst pénzt. Ebben mosdott meg az egész háznép, hogy szép piros, serény legyen az új esztendőben.*
Ami a katolikusokat illeti, Déllő (Dileul) székely falucskában* az aranyvizet éjfélkor hozzák be a kútról. Mint mondják, azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját. Éjféli miséről hazajövet, a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették. Tiszta fehéret terít föl helyette. Most már disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik.
Istensegíts egykori bukovinai székely faluban karácsony ünnepére virradva, a gazda a kútról behozta az aranyosvizet. Itteni hagyomány szerint Mária megfürösztvén az újszülött Jézuskát, éjfél után a kutakban aranyos lesz a víz. Annak jut, aki legelőször merít. Éhomra kell inni, megmosakodni belőle, mert így lesz egészséges, áldásos.
Hajdúdorog görögkatolikusai az éjfélkor merített aranyosvíznek gyógyító erőt tulajdonítanak.*
Apáfalván karácsony böjtjén a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, éspedig kor szerint egymás után, hogy - mint mondogatják - egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz.
Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, akkor a család legidősebb férfitagja, vagy a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot is. Ez a szerencsevíz. Így köszönti be: dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megérhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget!
A beköszöntés után a vízből isznak, reggel pedig megmosakodnak. Ilyenkor az almával végighúzogatják az arcot, Az almát mindig az veszi először a kezébe, aki a szerencsevizet behozta. Utána, életkor szerint a család minden tagja.
Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik. Ősszel a vetőbúza közé teszik, utána pedig ők is a perselybe dobják.*
A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg.
Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek.*
Szanyi szokás szerint karácsony böjtjén az apró gyermekeket megfürösztik a kis Jézus viziben. A felnőttek sem mulasztanák el a lábmosást, amelyet valamikor a család legfiatalabb asszonytagja végzett. Lábat mosnak, megmosakodnak Őrség reformátusai, Csököly katolikusai is.
Búcsúszentlászlón éjféli mise előtt a kútról mosdóvizet készítenek be, almát is tesznek bele. Karácsony reggelén ebben mosdik meg a család. A jószág vödrébe most almát is aprítanak. Erről itatják az ünnepen.
Zalaszentbalázsi hiedelem szerint újév napján megvirágzik a víz, Aki először megy a kúthoz, elhozza a virágját. A család megmosdik benne.
KARÁCSONYI ÉS SZILVESZTERI NÉPSZOKÁSOK NYOMÁBAN
A karácsonyhoz és a szilveszterhez kapcsolódik a legtöbb ma is élő hagyományunk és babonánk, de számos ünnepi szokás merült mára félig-meddig vagy egészen feledésbe. Ha bizonytalan vagy, mi az a kotyolás, regölés vagy hejgetés, olvass tovább.
Az egykori karácsonyi és szilveszteri népszokásokkal túlzás nélkül Dunát lehetne rekeszteni, arról nem is beszélve, hogy egy-egy hagyománynak hányféle változata létezik, amelyek koronként, tájanként kisebb-nagyobb mértékben eltértek egymástól. Szemezgettünk egy kicsit a legérdekesebb szokások közül.
Boszorkányok és malacröfögés
A Luca-naphoz (december 13.) hagyományok egész garmadája köthető. A lucaszéket például mindenki biztosan ismeri. Ezen a napon kellett elkezdeni készíteni, és a karácsonyi éjféli misén felállva rá állítólag megpillanthatták, hogy ki a boszorkány, az ugyanis szarvakat viselt. Ezután a széket elégették, ami egyes változatok szerint magukat a boszorkányokat is megölte. December 13-át egyébként gonoszjáró napnak tartották, és minden erővel igyekeztek ilyenkor távol tartani a boszorkákat: jó sok fokhagymát ettek, de esetenként az ajtófélfát is bedörgölték vele, a seprűket pedig gondosan elrejtették.
A tyúkok termékenységének biztosítása is a Luca-nap egyik legfontosabb eleme volt. A nők ekkor például nem dolgoztak, mert úgy tartották, hogy akkor nem tojnának a tyúkok. A hangzatos nevű kotyolás (avagy lucázás) hagyománya is ehhez kapcsolható. A fiúk (jellemzően 7-16 évesek) ilyenkor házról házra jártak, és szalmára, fára telepedtek a porták előtt, majd hangosan kántálni kezdtek vagy mondókákba fogtak. A lakóknak érdemes volt megvendégelni, megajándékozni őket, mert ha ezt elmulasztották, - amellett, hogy kockára tették a következő évi tojásáldást - a fiúk valamilyen csínytevéssel később bosszút álltak rajtuk. A szalmát vagy fát, amin ültek, a gazda elrakta, hogy biztosan termékenyek maradjanak a tyúkjai.
A szerelmi jóslatok szintén nagy szerepet kaptak ezen a napon, hiszen ekkortájt kezdődött a téli "udvarlási szezon", amikor a földmunkák helyett a fonóban ismerkedtek a fiatalok. A lányok ilyenkor különböző módokon próbálták kideríteni, kihez mennek férjhez. Például férfineveket írtak fel tizenkét cédulára, és minden nap tűzre vetettek egyet, mígnem karácsonykor az utolsó megmaradt darabról kiderült, ki lesz a jövendőbelijük. Mások gombócokba rejtették a cetliket, és amelyik főzéskor legelőször feljött a víz tetejére, az rejtette a leendő férj nevét. Olyan is volt, hogy a lány megdöngette a disznóól oldalát, és ha a malac röfögött, biztos volt, hogy a hajadon jövőre megtalálja az igazit (más változatokban pedig biztos volt, hogy nem).
Házról házra
Mindenki ismeri az egyik legelterjedtebb és még ma is élő népi játékot, a Betlehemezést, melynek során a fiúk, férfiak, gyerekek beöltözve, házról házra járva mutatták be Jézus születésének történetét. A szereplők általában pásztoroknak öltöztek, de megjelenhettek az angyalok vagy Heródes király is. Házilag, fából, illetve papírból készített jászolt is vittek magukkal, amelyben a Szent Család volt látható angyalok és állatok társaságában. A csoport ilyenkor köszöntötte a háziakat, bekéredzkedett, előadta vagy felolvasta a születéstörténetet és adományokat gyűjtött. A játéknak Erdélyben volt a legnagyobb hagyománya (legrégebbi elemei a 17-18. századból valók), ahol hosszadalmasan készültek rá, és végül egy alaposan megrendezett és sokszor elpróbált darabot adtak elő.
A karácsonyi kántálásról mendikálás, kóringyálás vagy pászlizás néven is hallhattál. Az adventi időszakban szintén egyik ajtótól a másikig járva adtak elő karácsonyi énekeket, jókívánságokat, verses köszöntőket. A gyerekek általában délben kezdték, később a fiatalok, este pedig a felnőttek kerültek sorra. A repertoárba tartozott például az ismertebbek közül a Mennyből az angyal című ének is. A kántálók is ajándékot kaptak a látogatásért.
A vesszőhordás nevéből már lehet következtetni a szokás lényegére: a pásztorok vesszővel járták a házakat, a kötegből a gazdasszony kihúzott néhány szálat, majd megcsapkodta vele a legényt, más változatokban pedig a jószágot, hogy az egészséges maradjon. A pásztor ezért pálinkát, ételt vagy pénzt kapott cserébe.
A regölés szokása pogány eredetű, a néprajzkutatók szerint az énekek egyes elemei a sámánok dalaival mutatnak hasonlóságot. A regősök általában december 26-tól újévig jártak, és a termékenység jegyében adták elő rigmusaikat, jókívánságaikat. Persze ők sem távoztak üres kézzel.
Mai szemmel kissé furcsa szokás, de december 28-án, az Aprószentek napján a gyerekeket átküldték a szomszédba, ahol vesszővel jól elnáspángolták őket, a hiedelem szerint így egészségesek maradtak. Az aprószentek egyébként azok a fiúgyermekek, akiket Heródes kivégeztetett.
Az ünnep elképzelhetetlen karácsonyfa nélkül
A karácsonyfa-állítás szokásának pontos eredete homályba vész. Sok történet szól arról, hogyan vált a feldíszített fenyő az ünnep középpontjává. Több ilyen história szerint német hagyományról van szó, de ezek a körülményeket és az időpontot tekintve már nem egyeznek meg. Egyes kutatások szerint Luther Márton volt az első, aki karácsonyfát díszített, ezzel kapcsolatban szintén több monda létezik. Az egyik legkedvesebb történet szerint Luthernek egy téli estén hazafelé tartva annyira megtetszett a fenyőkön sziporkázó csillagfény látványa, hogy otthon a családjának is szerette volna megmutatni - ezért gyertyákat helyezett egy fenyőfára.
Más források azt állítják, hogy a németek örökzöld fák alá húzódtak a téli napforduló idején, mert úgy vélték, csak így menekülhetnek meg az elszabaduló gonosz szellemek elől. Olyan eredetmagyarázattal is találkozhatunk, ami azt mondja, hogy a régi szokás szerint a Katalin-napon vízbe tett cseresznyefaág pont karácsonyra zöldült ki, de sok helyen a karácsonyi piramist (nagyjából piramis alakban összeerősített deszkák gyertyákkal) jelölik meg a fenyő elődjeként. Az is lehet, hogy a december 24-én tartott keresztény misztériumjátéknak köszönhetjük a karácsonyfát: a színdarabban Ádám és Éva mellett díszletként a tudás fája is szerepelt, ám tél lévén almafák helyett örökzöldeket használtak.
Úgy tartják, Magyarországon először Brunszvik Teréz grófnő, az első óvoda alapítója állított karácsonyfát 1824-ben, de ezt sokáig csak a módosabbak engedhették meg maguknak. A szokás igazából a 20. század elején terjedt el, és sok családnál, főleg vidéken, csupán 1945 után lett hagyomány. Régebben alma, dió, mézeskalács vagy aszalt gyümölcs, pattogatott kukorica szolgált díszként.
Ha csirkéid vannak, ne könyökölj az asztalra
Ma már eszünkbe sem jutna magvakat helyezni az asztalra vagy szalmát tenni alá, de egykor az ételek mellett ezeknek a kellékeknek is fontos szerepük volt a karácsonyi étkezésnél. A magvakból később a baromfiakat etették meg, hogy jól tojjanak, a szalmától pedig azt remélték, hogy egészséget biztosít a jószágok számára, de volt, hogy a jó termés reményében a gyümölcsfákra kötötték. A gazdaasszony nem állhatott fel az asztaltól, mert akkor félő volt, hogy nem tojnak a tyúkjai, és az asztalra könyöklés sem jelentett jót a csirkék számára.
Karácsonykor előszeretettel fogyasztottak babot, lencsét, mákot, amelyek a bőséget jelképezték, az alma pedig többek között a termékenységet. Olyan is volt, hogy az almát cikkekre vágták, és közösen fogyasztották el, azt remélve, hogy a jövőben is összetartó lesz a család, de volt, ahol az a mondás is járta, ha valaki eltéved, eszébe jut, hogy kivel ette közösen az almát, és hazatalál.
A morzsákkal megetették az állatokat, vagy félrerakták betegek gyógyítására, de rontások elűzésére is használták. Volt, ahol az asztalon ételt hagytak, hogy az éjjel betérő angyalok, halottak, máshol a kis Jézus jól lakhasson.
December 27-én szokás szerint megáldatták a bort a templomban, és ezt később a beteg emberek és jószágok gyógyítására használták.
Babonák kereszttüzében
A szilveszteri szokások fókuszában szintén a jólét, a bő termés, a szerencse, az egészség áll, azzal a kőbe vésett szabállyal, hogy ami ezen a napon történik, az az egész évre kihatással lesz, illetve megismétlődik. Talán ezekből maradt fenn a legtöbb - a felsorolásban biztosan találsz majd olyat, amit te is ismersz, esetleg be is tartasz.
A zajkeltés (kongózás, csergetés, pergőzés, gulyafordítás) hagyománya például ahhoz köthető, hogy anno úgy tartották, a jószágokat mindenképpen fel kell riasztani, hogy megforduljanak, hiszen az csak akkor lesz termékeny és egészséges. Szilveszter estéjén tehát bőszen pattogtatták az ostort vagy éppen hangosan kolompoltak a fiatal fiúk a házakat járva. A lármának szerepe volt a gonosz elűzésében is.
A megfelelő gabonatermést úgyszint nagy hangoskodással próbálták biztosítani. A moldvai csángók hejgetésnek és urálásnak is nevezett szokása szerint a legények, legtöbbször lányos házakat becélozva különböző módokon - csengettyűvel, kereplővel, furulyával, ostorral, dobbal és az ún. bikával (bőrrel bevont fa- vagy fémedény) - hatalmas lármát csaptak, kurjongattak, énekeltek a búzáról és a kenyérről, persze adományért cserébe.
Nem lehetett könnyű, ha a számtalan szabályt és tilalmat mind maradéktalanul be akarták tartni. Kora reggel a kútnál kellett mosakodni, mert úgy vélték, így egész évben friss lesz az ember, és az volt a legszerencsésebb, aki az "aranyvízben", azaz elsőnek mosdott. Arra is gondot fordítottak, hogy újév napján legelőször egy férfi lépjen be a házba, ő ugyanis szerencsét hozott, míg a nők szerencsétlenséget. A házimunkáktól, mint amilyen a varrás, fonás, mosás, tartózkodni kellett, de a teregetést kellett leginkább elkerülni, mert arról a halott kiterítésére asszociáltak.
Ma is él a köztudatban, hogy nem szabad újév napján baromfit enni, mert az elkaparja a szerencsét, a hallal pedig elúszik, ellenben a disznóhús fogyasztása ajánlatos, mivel az meg "előtúrja". Régebben is előszeretettel ettek szemes terményeket ilyenkor, a kötelező lencsét szinte minden családban ma is fogyasztják január 1-jén. Anno a kenyérszegés is fontos hagyomány volt, mert úgy vélték, így egész évben jut majd.
Újév napján semmit nem vittek ki a házból, abban a hitben, hogy akkor majd egész évben csak kifele áramlanak a dolgok, még a szemetet is bent hagyták, nehogy kidobják vele a szerencséjüket.
A férjjóslás ezen a napon is előkerült: főként a gombócfőzés és az ólomolvasztás, a bukovinai székelyek pedig úgy tartották, hogy annak a férfinak a nevét viseli majd a jövendőbeliük, akit aznap legelőször meglátnak.
Erdélyben (nemcsak szilveszterkor, hanem más nagyobb ünnepeken is), meggyújtottak egy kereket, aztán legurították egy domboldalról. A kerék az ó- és az újesztendő kapcsolatát szimbolizálta.